De szép is volt! Sütött a nap, hét ágra, feküdtünk a füvön nap hosszat, bámultuk a csajokat, nyomtuk a lángost, a palacsintát no meg a sört, és alig fértünk be a strandra. Tele volt mindenféle emberrel.

Leginkább magyarral és némettel. Hollandok és dánok is jöttek szerényebb számban, de jöttek. És próbáltuk magunkat jól érezni. Ez többé-kevésbé sikerült is. Főleg azoknak, akik elfogadták a körülményeket. Márpedig aki leruccant a Balatonra, az - hacsak nem "első bálozó" volt a parton - általában tudta, hogy a Balaton olyan, mint a "magyar narancs" "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk". Azaz kicsit színvonaltalan - kiadtuk a "kutyaházat is, tiszta gaz volt a falu főutcája, a strandra is jutott belőle, zseblámpa kellett az esti közlekedéshez, - kicsit unalmas - a napi program jó idő esetén nap közben a strand, este az éttermi vacsora volt.

De a társaság jó volt, hiszen belőlünk állt! Minden vendég eldönthette, hogy a körülményeken való szomorkodást választja szabadsága két hetére - mert akkor még legalább két hétre jöttek a vendégek! - vagy félretolva a feltételek feletti mélységes felháborodását megpróbálja magát kikapcsolni, jól érezni. Gondolhatjuk, hogy a többség ez utóbbi verzió mellett döntött. Ettől aztán romantikussá vált az egész itt tartózkodás, hiszen mi magunk emeltük a körülményeket elfogadható szintűre, elhittük, hogy ez így jó, így is lehet gondtalanul kikapcsolódni. A körülményeken való felülemelkedés egyrészt nemesítette az ember lelkét, másrészt kalandokat, nem várt élethelyzeteket hoztak számunkra, ami aztán felértékelte és élménnyé tette a '70-es, '80-as évek Balatoni nyaralását, a "Balaton feeling"-et.

Gondolom, a nyájas blogolvasók már rég kitalálták, hogy nem a 2010. évi szezonról készült a fenti kis emlékmorzsa! Mára már az a bizonyos "Balaton-feeling" sem a régi. Persze ez nem biztos, hogy negatív. Ha a kedves blogolvasó vette a "fáradtságot" és megnézte a csatolt videót, akkor tudja, hogy a '60-as évek elejétől hétvégente napi 800.000 fölé emelkedett a nyaralók száma naponta. A '90-es évek vizsgálatai megállapították, hogy a Balaton terhelésének maximuma 600.000 fő naponta. Ennél több fürdőzőt a belé kerülő napolaj és egyéb terhelés, no meg a "körbebetonozása" - tehát az öntisztulás lehetőségének kikapcsolása - miatt nem visel el. A víz élővilága érzékenyen reagál a túlterhelésre. Ezt megtanultuk egy életre a '90-es évek elején, amikor tonnaszám emeltük ki a döglött, rothadó angolna tetemeket a tóból.

Most akkor mi van?

Ha sok a vendég, az a baj, ha kevés, akkor meg az? Hát nekünk már semmi sem jó?

Bizony nem!

Nagyot változott a világ azóta. A berlini fal rég leomlott, már a magyar is "görögbe", "horvátba", meg "olaszba" jár nyaralni. Ez annyit jelent számunkra, hogy azóta akadt néhány versenytársunk. A Balaton ma már nem az egyetlen elérhető turisztikai desztináció, - magyarul úti cél.

Mit tehetnénk, - amit nem teszünk húsz éve! - amivel megfordíthatnánk a negatív trendeket? Nem egyszerű feladat, de nem is reménytelen.

A gond az, hogy ma már a turisták nem egy települést keresnek fel szabadidejük eltöltése érdekében, hanem egy úgynevezett turisztikai desztinációt, azaz egy földrajzilag tágabb, vonzerővel rendelkező fogadóterületet, ahol az előzetes információk alapján elképzelhető, hogy tartalmasan el lehet tölteni a tervezett hosszúságú nyaralást. Ha ez a turisztikai desztináció egy Budapest nagyságú és kínálatú város, akkor lehet akár önálló turisztikai desztináció is. Ha Zánkáról van szó, nem valószínű, hogy önállóan megállna a lábán a turisztikai világpiacon. Éppen erre találták ki a turisztikai desztináció menedzsment (TDM) fogalmát és feladatrendszerét.

A dolog nem olyan bonyolult, mint ahogyan hangzik. Egy turisztikailag vonzó terület települései összefognak, rész vonzerejüket egyesítve közös fejlesztéseket és marketinget valósítanak meg. Teszik mindezt azért, hogy a potenciális vendégben annak utazási döntését megelőzően erősítsék a benyomást, hogy hozzánk érkezve jól és tartalmasan, azaz élménydúsan töltheti el az éves rendes szabadságát.

Ha végig gondoljuk a fenti állítás részleteit láthatjuk, hogy Zánka minden egyes pontjától jeruzsálemi messzeségben van. Azaz képtelen összefogni a környező településekkel a vonzerők egyesítése érdekében, önmagában pedig kevés ahhoz, hogy elég vonzó legyen a turisták számára. Én nem azt állítom, hogy Zánkára nem érkezik turista, ez nem lenne igaz. Csupán az a véleményem, hogy a mai vendégforgalom volumene messze elmarad attól a szinttől, ahol szálláshelyeink, éttermeink és egyéb szolgáltatóink elvárható szinten megélhetnének. Sőt, ha nem teszünk semmit, ez a kevés is fogyni fog.

Ami a kellemetlen az önkormányzat számára, hogy a nem kereső vállalkozók nem fizetnek kellő mértékű adót sem! Tehát az érdekeltség teljesen tiszta. Vállalkozások és önkormányzat egyaránt a vendéglétszám növelésében érdekelt. Csakhogy ezért mindegyik félnek illene megtenni a maga dolgát. A vállalkozás fejlessze önmagát, nyújtson egyre korszerűbb és vendég barátabb szolgáltatást. Az önkormányzat pedig biztosítsa a település marketinget, ami, - valljuk be - nem vállalkozói feladat.

Zánka húsz éve ezt a feladatát - saját bevételeit növelendő! - nem ismeri fel. Azt gondolja, hogy majd magától megoldódik minden.

Hát, ha magázódunk ...