A kép hál' Istennek nem Zánkán készült. Nálunk ilyen irányú problémák nem nagyon vannak. Hogyan került akkor mégis ide ez a felvétel? Településünk turizmusának szimbóluma. Ha nem javítjuk meg a hintát, nem cseréljük ki a törött alkatrészeket, nem festjük le, senki nem ül fel rá. Esetleg kialakíthatunk rajta még egy ülőkét, hogy kétszer annyi gyermek szerezhessen örömöt használatából, de építhetünk mellé egy csúszdát, vagy egy homokozót is, tehát még fejleszthetjük is annak érdekében, hogy egyszerre többen és jobban érezhessék magukat. Csak azt kell eldöntenünk, mi a célunk. Szeretnénk egy gyermekzsivajtól hangos játszóteret, vagy nem szeretnénk. Egy biztos, így nem maradhat a mi hintánk, mert így nincs benne köszönet, sőt kárára lehet használónak és tulajdonosnak egyaránt.
A mi turizmusunk is hasonló problémákkal küzd, aminek a gyökere az alap döntés meghozatalának hiányában rejtőzik: Nem tűzzük ki a célunkat! Ne mondjuk azt, hogy a jelen helyzet nem kielégítő sem a lakosságnak, sem az önkormányzatnak, változtatni kell.
Miért? Azért, mert a családok turizmusból származó bevételeik drasztikusan lecsökkentek, tartalékaik elfogytak, gyermekeik felcseperedve kénytelenek munka hiányában elhagyni a települést a boldogulás reményében. A másik oldalról nézve az eseményeket sem rózsás a helyzet: az önkormányzat bevételei is csökkennek, de ebben nem ez a legveszélyesebb, hanem az, hogy az állami oldalról érkező normatíváknak szolgáltatjuk ki a település költségvetését. A normatívák pedig nem igazán mutatnak növekedést az elmúlt években, sőt a jövőben csökkenés várható. A másik települési szintű probléma, amit a gazdasági potenciál elhanyagolása okoz, az a lakosság elöregedése, hiszen a fiatalok elhagyják Zánkát munkahely hiányában. Ez az irány amellett, hogy problémát okoz az intézmények gyermek utánpótlásában, egyre növekvő tenni- és finanszírozni valókat ró az önkormányzatra, amit az állami apanázs csökkenésével önerőből egyre nehezebben lát el. Érezhető a folyamat végkifejlete: vagyonfelélés, hitelfelvétel, majd csőd! Egyszóval életképtelenség.
Amint bebizonyítjuk magunkról, hogy életképtelen a település, az állam lépni fog. Még megérhetjük, hogy Balatonfüred egyik kerülete leszünk valamikor a távoli - vagy nem is oly távoli - jövőben. Egy - a szociológiában úgynevezett - "alvó település", ahol az emberek laknak, de munkahelyek hiányában naponta eljárnak dolgozni a közeli-távolabbi településekre. Nem tűnik fényes jövőképnek. Hacsak nem vesszük kezünkbe a sorsunk irányítását.
Erre két út lehetséges: A jelenlegi Testület felismeri valódi feladatait a település fejlődése érdekében és teszi, vagy jöjjön egy új összetételű képviselő testület, olyan, amely elkötelezett híve a turizmusfejlesztésnek, a jövőkép saját alakításának.
A fentiekből láthatjuk, miért nem elfogadható a feltett kéz, a várakozó álláspont a Testület részéről, mert ketyeg az óra. Minden egyre lejjebb csúszik. Majd a csőd pillanatában nem lehet arra hivatkozni, hogy az állam cserben hagyott minket. A lakosság akkor majd joggal kérdezheti: Mit tettünk a saját érdekünkben? Vártuk a szebb jövőt, hátha az állam meggondolja magát és elönti településünket a szükséges mennyiségű pénzzel, vagy végiggondoltuk saját érdekeinket és megtettük a kellő lépéseket településünk felvirágoztatása érdekében?
Mert igaz a mondás: "Segíts magadon, az Isten is megsegít!"