Úgy járok lassan, mint Hofi, amikor kitalálta a "... hogy szavamat szavamba ne öltsem, ..." szófordulatot. - Hogy gondolatomat gondolatomba ne öltsem, a környéken mindent taroló népszerűségi index-szel rendelkező szüreti felvonulás kapcsán tört a felszínre bennem a kérdés, mint annak idején Hegyestűn a bazaltláva, szépen oszloposra szilárdulva, hogy mi lesz veled Nivegy-völgy? Banálisnak tűnhet a kérdés, ami ennek megfelelően egy még banálisabb válasszal elüthető: "Hát hogy-hogy mi lesz, semmi, virágzó völgyünk majd szépen virágzik tovább." Ezzel csak az a bajom, hogy nem vagyok meggyőződve ezen egyszerű válasz helytállóságáról. Kis hazánkban, és Európában, de lassan az egész Föld nevű bolygón jelentős változások zajlanak. "Fejre áll, ami fejre állhat." - nem tudom, hogy Murphy híres törvényei között találunk-e ilyet, de 2008 őszétől számomra úgy tűnik, akár meg is alkothatta volna. Mára minden a feje tetejére állt.
A probléma gyökere nem túl bonyolult: Nincs pénz! Pontosabban nincs elég pénz. Sem a közszférában, sem az embereknél. És ez mindent meghatároz. Jól érthetően kijelöli a jövő irányait: Változtatni kell! Nem tudjuk tovább élni mindennapjainkat ugyanazokkal a paradigmákkal, mint tettük ezt idáig, mert nem tudjuk finanszírozni. Néhány példa napjainkból: 300,- Ft felett az Euro, 250,- Ft felett a svájci Frank, 400,- Ft felett a benzin és a gázolaj. Ha valaki öt évvel ezelőtt ezeket az értékeket elmondja, bizonyára elmeorvosi kivizsgálásra szólítják fel. és most valóságos a rémálom, még aludnunk sem kell hozzá. Kérdezhetnénk: Nagy a baj? Hozzáértő emberek azt állítják, hogy eléggé nagy. Tehetjük, hogy fejünket homokba dugva nem hiszünk nekik, de egy nagyon ide vágó mondás jut eszembe: "Jobb félni, mint megijedni!" Meg a "Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja!" - habár ez utóbbinak vajmi kevés köze van az egészhez. Egyébiránt a valóság már elég ijesztőnek tűnik. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Az állam felségterületén tehetjük azt, hogy nem finanszírozzuk az állami szolgáltatásokat - pl.: nyugdíjak, oktatási rendszer, betegellátás, közbiztonság, ... - azon a szinten, mint eddig. Ez persze olyan lavinát indít el a társadalomban, hogy még belegondolni is "tereh". Az egyén szintjén több megoldás is kínálkozik csökkentendő a havi kiadásokat: felhagyunk a luxuscikkek fogyasztásával, - értsd: kávé, cigaretta, alkohol, majd később: párizsi, fehér kenyér ... Vagy nem ülünk autóba, - már ha megtehetjük, mert ha éppen az anyagi javak megtermeléséhez használjuk, akkor ez a lehetőség számunkra elveszett. Bármit is talál ki egy család, az egyértelmű, hogy életszínvonala csökken. Márpedig ezt nem szeretjük!
Természetesen jelen bejegyzés keretében még gyenge kísérletet sem teszek arra, hogy a fenti probléma halmazra jó közelítéssel megoldási javaslatok sorozatával éljek. Nálam avatottabb, és nem utolsó sorban pozícióban ülő emberek feladatának érzem átvágni a gordiuszit. (Mármint a csomót.) Bennem csak szűkebb hazánk, a Nivegy-völgy jelenlegi működése és jövőbeli sorsa vet fel kérdéseket a kialakult helyzet láttán.
Nézzük a leltárt: 7 település, - Monoszlóval együtt - 7 önkormányzati testület, 7 polgármester, 2 körjegyzőség, 2 óvoda, 2 általános iskola és nem egészen 2.000 lakos mindösszesen. Ez valahogy számomra nem áll össze. Pontosabban fogalmazva, akár honnan nézem, sehogy sem áll össze a kép. A völgyben - a 2009-es adatok alapján - 276 főre jut egy polgármester, 966 főre egy körjegyzőség. Iskoláinkban sem rózsás a helyzet. A két völgyi általános iskola egyikében sem éri el a létszám a 160 főt, pedig nem csak a 7 település számára nyújtják szolgáltatásaikat. Jelen gazdasági helyzetben ez a kép valóban nem áll össze, vagy fogalmazzunk úgy, hogy a völgyünkben működő társadalomirányítási rendszer elavult és finanszírozhatatlan, magyarul fenntarthatatlan! Murphy már alkothatja is legújabb törvényét, miszerint: "Ami nem fenntartható, azt nem is tartják fenn." Az, hogy egyre kevésbé finanszírozható a rendszer, azt már érzi minden önkormányzat, minden település. Az, hogy elavult a rendszer, szintén régóta gondolom. Néhány évvel ezelőtt Willanzheimben, Zánka testvértelepülésén jártunk. Meglepetésemre a willanzheimi polgármester Hüttenheimben lakott. Értetlenkedésemre elmondták, hogy három ilyen kicsi település, mint Willanzheim, Herrenzheim és Hüttenheim nem tud fenntartani három képviselő testületet polgármesterestől, hivatalostól, falugazdástól. Ezért náluk a három településen egy önkormányzati képviselő testület irányítja az ügyeket, összetételében biztosítva mindhárom település arányos képviseletét. A hivatali ügyintézést pedig a Balatonfüred nagyságú iphofeni jegyzői hivatalba delegálták. Teljesen fellelkesültem a hallottak alapján. A jól ismert német racionalitás és precizitás az önkormányzatiság területén is megszülte a maga megoldását úgy, hogy a kecske, a káposzta és a nagy kés is elnyerje az őt megillető pozíciót. Magam sem érezném kevésbé demokratikusnak a rendszert, ha a völgyben a 7 kicsi település egy önkormányzatban látná át és irányítaná a Nivegy-völgy érdekei szerint a dolgokat.
És ekkor villan a képbe a szüreti felvonulás, - amit már nem írok le többször, milyen sikeres is volt. A szervezők között találjuk a Borút Egyesületet, amely hatókörét tekintve egyedülállóan átöleli az egész völgyet. Igaz, szakmai alapon, gazdasági érdekek mentén szerveződik, jól megfogható céllal, - a völgy borászatai piacra jutásának elősegítése, piacteremtés a borturizmus élénkítése révén. A kínkeserves mindennapi létet, az egyesület belső problémáit félre téve is példa értékű az összefogás, amely már nem egyes emberek települési szintű érdekeit keresi, hanem térségben gondolkodik, közös megoldásokat keres és talál a köz számára, s teszi mindezt nagyobb érdekérvényesítő képességgel. Valahol itt a lényeg véleményem szerint. A 276 fő/polgármester állapot nem azért aggasztó, mert nálunk demokrácia van, hanem azért, mert ez az arány súlytalanná, megkerülhetővé teszi vezetőinket. És itt azonnal elvész az a bizonyos Nivegy-völgyi baba, - tudjuk, a sok bába közt. Mert hogy ma már nem zánkai, vagy szentantalfai, esetleg balatoncsicsói érdekekről, hanem Nivegy-völgyi, térségi problémákról szól a történet, abban biztos vagyok. Annál is inkább, mert a völgyben a társadalmi kapcsolatok mélyen beágyazódva rendelkezésre állnak. Családi, rokoni, baráti és gazdasági szálak finom szövetű hálója köti össze a településeket, mondhatnám azt is, hogy szervesen kötődnek egymáshoz. Ez a tény jó megalapozottságot adhat a közös irányítás megszervezéséhez, és a sikeres együttműködés megvalósításához.
Turizmus szempontjából, a TDM szervezés kapcsán is többször megfogalmaztuk már a térségi összefogás szükségességét. Úgy tűnik, az élet is ebbe az irányba nyomja gondolkodásunkat.
Már hallom is Virág elvtárs nagyívű szavait: "Ja Pelikán, az élet nem egy habostorta!"
