Ha annyira nem is dúskálunk a jóban, mint a képen látható fiatalok, de azért nem panaszkodhatunk. Áldott időszak ez nekünk, borbarátoknak. Márton nap óta gomba mód szaporodnak a kóstolók. Nem is csodálom, hiszen a gazdák nagyon büszkék boraikra az idén (is), szívesen mutatják be a jó évjárat kincseit a pincék mélyéről az érdeklődőknek. E hét kedd estére blogtársunk, Varga Zoli invitálta a zánkai kertbarátokat és a lelkes ZánKanári olvasókat itt egy újbor bemutatóra a zánkai Lídia Borházba, köszönet érte. (Isten tartsa meg jó szokását!) Gyűltünk is szép számmal, mint muslinca a présen szüret idején.
Mindenféle borkóstolót szeretek. Nem kicsit, nagyon! Szeretem a vertikális, a horizontális kóstolókat, a rövideket, vagy a hosszúakat, a borvacsorákat, a sárga és a kék, a négyszögletes és a gömbölyű kóstolókat egyaránt. Különösen akkor lelkesedek be, amikor valami extrát kínál a sors, no meg a gazda. Legyen az egy jól kifundált szőlészeti kísérlet, vagy akár egy trükkös borászati bravúr. Keddi kóstolónkban is az volt az izgalmas, hogy különböző borászati elképzeléseknek lehettünk "szem és fültanúi". Mindig meg kell, hogy állapítsam, hogy "mily leleményes a mi népünk"! Külön tisztelet illeti azokat a borászokat, akik évről-évre törekszenek valamit kitörpölni, hogy finomabbá, intenzívebbé, számunkra élvezhetőbbé tegyék boraikat.
Zoltán elmondásából a Lídia Borházról megtudtuk, hogy 16 hektáron gazdálkodó, tradicionális családi pincészet. Tradicionális, mert generációk óta folyik a szőlőtermesztés és borkészítés, és egyben családi is, hiszen az apák, a fiúk és lányok, az anyák és a nagyszülők azok, akik aktívan tevékenykednek a gazdaságban, jól szétosztva a feladatokat. Egyébként az egész Nivegy-völgyre jellemző, hogy generációváltás megy végbe a pincészeteknél. A fiatalokkal pedig jönnek a modern technológiák és ötletek, egyben a határozott fejlődés a borok világában. Így van ez Lídiáéknál is.
Dermesztő hidegben, párás, ködös estén gyülekeztünk a borház fogadó terében. A kóstolóra az értékesítő helyiségben került sor, félig ülve, félig állva. Házigazdánk említette is, hogy a fejlesztési tervek között előkelő helyen van egy méltó színvonalú kóstolóterem kialakítása a régi fahordós pinceágból. A fogadó ital a lényegi kóstoló előtt egy 2008-as zánkai Olaszrizling volt, ami elegáns, tiszta megjelenéssel és visszafogott illattal indult. A megszokott virágos jelleg mellett némi citrusos felhangokkal. Ízében hűséges a bor illatához, szánkban is folytatódnak a citromok és lime-ok csatái erősítve a határozott savakat, igazi férfias példánya a fajtának. A második, harmadik korty után érkezik a nyári alma és a várva várt mandula, ami, tudjuk, a fajta sajátja itt ezen a vidéken.
Aztán egy hosszúra nyúlt kiselőadást követően ráfordultunk a célegyenesre, jöttek sorban az új borok. Újdonság a 2011-es tételek feldolgozásában, hogy egy újhullámos szándékot régi eszközzel valósítanak meg nagyon jó eredményekkel. Nevezetesen arról van szó, hogy a fehérborok termelői is belátták, hogy a savakkal foglalkozni kell, már csak az élvezeti élmény érdekében is. Tudjuk, hogy a bor a kellő - kb.: 5-7 g/l - savtartalom nélkül nem értelmezhető, de ami a nagyobb baj, hogy nem tartható el sokáig. A rizlingszilváni, alias Müller Turgau képes az 5 g/l-es savtartalom alá lágyulni, ha a gazda nem figyel oda a szüret helyes időpontjának megválasztására. A magas savérzet a mai piaci trendeket figyelembe véve nem túl népszerű. Régen azt mondták: férfias. Ma már azt mondjuk, hogy savhangsúlyos, élvezhetetlen. Mivel egy bor savtartalma két elemből áll, - egyrészt borkősav, másrészt almasav - és az almasav bontása nem jár komoly technológiákat igénylő hókusz-pókusszal, ezzel az almasavval tudunk borászkodni. Ennek az egyik ősi lehetősége, amikor egy ülepített mustot az erjedést követően a finom seprőn tartjuk és időnként felkeverjük. Tesszük mindezt annak érdekében, hogy a seprőn élő tejsav baktériumok - miközben bontják az almasavat - a felkeverés által még több almasavhoz jutnak. Ezáltal sokkal selymesebb ízvilágot érhetünk el borainkban, közelítve a világpiaci trendeket. A feladat tehát: almasavbontás batonázs (battonage) technológiával. A Lídia Borházban is a hűtött erjesztés és a battonage az új idők új dala, de nézzük az eredményeket:
Elsőként érkezik a három tételből álló Szürkebarát sorozat a Gunyhós dűlőből, - a Tagyon-hegy nyugati lábáról. Az első tétel még a tisztulási folyamat elején jár, szép, fajtajelleges illattal indul, majd elképesztően intenzív ízekkel robban be az ember szájába, tarolva mindent. Igazi kilenc fás gurítás - már, ha valaki otthon van a teke világában. A lágy ízérzetet követően előbukkannak a finom savak, majd érkezik a végtelen hosszú, körtés utóíz. "Nagy test, nagy élvezet." - tartja a mondás. Így van ez jelen borunkkal is, azt gondolom, "szörnyen" koncentrált. Meglepetésünkre az első tétel "testvére" egy másik tartályból letisztultan és vastagon ömlik a poharunkba. Illata visszafogottabb az előzőnél, de ízben nem hazudtolja meg magát. Harsogó trópusi gyümölcsök szaladgálnak garattól a nyelvünk hegyéig, több hullámban is. A határozottan lágy ízérzetet szép, birsalmás utóíz zárná, ha képes lenne elmúlni a szánkból. Harmadik Szürkebarátunk szüretkor egy kicsit később érkezett a pincébe egy nem csekély, 25-26-os cukorfokkal. Itt a trükk az erjedési folyamat leállítása a teljes kierjedés előtt, így maradék cukrot produkálunk borunkban. Itt egy kis vita alakult ki a kóstolók között. Az egyik vélemény szerint kb. 15-17 g/l a maradék cukor szintje a borban. A másik tábor esküdött egy kb. 30 g/l-es cukortartalomra. Ez utóbbi érték egyébiránt stimmelne a gazda szándékával is. Jöhet hát a laboratóriumi vizsgálat, hogy döntsön a felek között.
Amúgy is kedvelem a fajtát, de a következő három tétel "hátborzongatóan" jó volt. Egyszerű, száraz Muscat Ottonel-ről volt szó - népszerűbb nevén Muskotály. Mindhárom kóstolt Muskotály az "Agyaglik" dűlőből származik, a Szent Balázs-hegy déli szoknyájáról. Ez azért fontos a borok megítélése szempontjából, mert tudjuk, hogy agyagos talajon nem égnek el a savak a fürtökben olyan intenzitással, mint más talajokon, megakadályozva a szőlő lelágyulását. Így történt ez jelen borunk esetében is. Ráadásul fél napig áztatták a héján. Mindezek hatására - terroir, évjárat, reduktív technológia - "Andrea bora" hallatlan intenzív, fajtajelleges parfüm illatfelhő borítja be a poharam. Szinte az orromhoz sem kell közel emelni, ahhoz, hogy élvezhessem ezt a csodát. Aztán jött a korty és teljesen meggyőzött. Túlérett őszibarackos ízvilág uralja számat az első másodpercekben, majd elegáns, végtelenül játékos savak következnek. Kimondottan jó, élvezetes szerkezetű a bor, tolakodó illatokkal és zamatokkal, ami most nagyon jólesik. Második Ottonell tételünk illatban egy kicsit visszafogottabb, - annyi a különbség, hogy egy másik tartályban erjedt ki - de ízében megegyezik az elsővel. Intenzív akarnok, behízelgő kiscica, és csak inni akarom szakadatlanul. Harmadik muskotályunk - hely hiányában - hagyományos körülmények között erjedt, hűtés nélkül. A reduktív technológia hiánya az első két tételhez képest némi minőségcsökkenést eredményezett, de ennek ellenére élvezhető, tisztességes bor született.
Végre! Kedvencem, az Olaszrizling. Két dűlőből kóstoljuk. Első tételünk a "Hosszú pince" dűlőből érkezik - Tagyon-hegy déli lába - s bár még kissé opálos, ennek ellenére tiszta, virágos illatú. Ízben félelmetes intenzitású, mély, jellegzetesen Tagyon-hegyi zamatokat találunk, hosszú, gyümölcsös ízérzettel indít a bor. A finom savakat határozott keserű mandula követi úgy, ahogy ez a nagy könyvben meg van írva. Második rizlingünk az "Agyaglik" dűlő termése. Bár illatában alulmúlja az első tételt, de ízében messze megelőzi azt. Robbanásszerű elsődleges ízérzetet produkál a bor. Az ember csak kapkodja a fejét a barackok és a körték között. Szép, diszkrét, de határozott savak mellett nagyon mandulás, nagyon koncentrált.
Magunk mögött hagyva a fehéreket, egy kis kitérővel a vörös szín felé fordultunk. Ez a kis kitérő a 2011-es évjáratú Marcella rosé volt, amivel már foglalkoztunk itt. Az akkori leírást annyival tudom kiegészíteni, hogy a meglepően mély szín szándékolt! A készítő akarattal készíti borát a halvány hagymahéjhoz képest sötétebb színűre. Érdekes ötlet. (Angol "érdekes".) Zárásként érkezik tizedik borunk, egy Zweigelt, ami - megmondom őszintén, - nem tartozik az általam kedvelt fajták közé. Kevés évjáratban tud önmagán felül emelkedni. És ez az évjárat ilyen! Meglepően sötét színvilág, cseresznyés illat és ízvilág jellemzi. Jól sikerült az almasavbontás is. A kicsit szerényebb tanninokkal együtt is egy jó ivású bor lehet belőle.
Isten igazából nem volt idő elmélyülni a bor világában, mert közben az a bizonyos libasült kihűlőfélben volt. Mert hogy már megint megettük a libát, ropogósan, káposztával, békességben. És ezekkel a tartalmas élményekkel - meg persze a libával - telve kiléptünk az étteremből, és eltűnve a tejfehér ködben hazasétáltunk.
Isten éltesse a Gazdát!
