Aktuálisabbak már nem is lehetnénk! Azért ezt nagyon imádom! Ma délután volt alkalmam belepillantani Parlamentünk nagyszerű ülésének közvetítésébe. Honanyáink és honatyáink éppen azzal foglalatoskodtak, hogy közoktatásunkat romba döntsék, vagy éppen kihúzzák a slamasztikából, - ez már csak pártállás kérdése. (Előterjesztés olvasható itt.) Rendkívül érdekes volt, hogy bármelyik párt bármelyik képviselőjét hallgattam, nekem úgy tűnt, hogy neki van igaza, de hogy itt hol az igazság, azt - tanári diplomával rendelkező földi halandóként - nem sikerült kisilabizálnom. Persze számomra nem a magyar oktatásügy fényes jövője a fontos, hanem szűkebb hazánk, a Nivegy-völgy emberfőket alakító tevékenysége számít, de mivel a két dolog felettébb szorosan összefügg, érdemes figyelni ilyenkor a "nagy" politikára. A problémát ugyanis az okozza, hogy az ő kezükben van a törvényalkotás joga. Ami abból az irdatlanul nagy és szép házból kijön, az a verdikt. Azaz végrehajtandó.
Alapjában arról van szó, - és ebben a helyzetben az a Demoklész nevű ember igen csak fejünk fölé függesztette az ő bazi nagy kardját - hogy mi éri meg és mi nem. És már megint itt tartunk. Pénz, pénz és harmadszor is pénz. Ugyanis a rendszerváltás eufóriájában a magyar közoktatási rendszert átalakító csapatnál - az az érzésem, - egy kicsit elmentek otthonról, vagy legalábbis a széles racionalitást igen csak mellőző rendszert alakítottak ki a közoktatásban. Minden településre, - már ahol akarták - iskolát álmodott az éppen regnáló kormány. Még az is lehet, hogy a dolog mellett érvelőknek társadalmilag, meg szociológiailag, meg különben is igazuk volt, mert minden település számára fontosak művelt emberfői. Például a tanár, az orvos a népművelő és persze a plébános. Iskola, orvosi-és lelki "ellátás" nélkül nemcsak az ellátás hiányát szenvedjük el, hanem hiányában leszünk a művelt emberfők "alapcsapatának" is. Márpedig emberek csoportjai számára azok kultúrája okozhat megmaradást - egyéb esetekben előbb-utóbb simán agyonütjük egymást. Tehát, - egyetértek - fontos az iskola a még oly kicsiny településeken, mint Zánka, vagy Balatoncsicsó. A dolog működik is. A sok esetben erőn felüli áldozatnak helyben, biztonságban nevelkedő gyermekek, élő közösségek a honoráriuma.
Úgy tűnik számomra, hogy ma ilyen ókori napom van, mert egy régi mondás jut eszembe, amely a korabeli Egyiptomból ered: No de ki fizeti a révészt? És máris visszazökkentünk a fentebb részletezett valóságba. Mert szép dolog a szándék és az akarat, meg a szociológiai modell, ha nincs, aki finanszírozza. Az elmúlt húsz évben több alkalommal felvetődött már a változtatás - szép, magyar szóval racionalizálás - igénye, de a kényszer, - ami, lássuk be mindig nagy úr - nem volt elég komoly. Egészen napjainkig. Ma már nem csak tudjuk, hogy változtatni kell, hanem érezzük is. Mert ma már olyan kényszerpályán mozog a kormányzati költségvetés tervezése, amilyet még nagyapám sem látott, - pedig jó sokáig élt, hogy a jó Isten nyugosztalja a drágámat. És ami az érdekes az egészben, nem mi sanyargatjuk magunkat, hanem egyik oldalról az EU, - ha már egyszer a tagjai vagyunk - ír elő egy olyan hiánycélt, ami nem enged szárnyakat a fantáziánknak a "hogyan vegyünk fel újabb hiteleket" témakörben, a másik oldalon a világgazdaság egén csapkodó hullámoknak köszönhetően el is van intézve a várható növekedésünk kellően alacsony szintje, ami már annyira alacsony, hogy jó, ha nem csökkenünk. Ez azt eredményezi, hogy miközben kiadásaink folyamatosan és ugrásszerűen nőnek - lásd: valuta árfolyamok és benzinár, meg a többi költség - bevételeink nem növekednek. Ehhez nem kell matek zseninek lenni, ha látni akarjuk a végeredményt: kiadáscsökkentés. De mindenáron. A hiánycélon - megítélésem szerint egyébiránt - a kormány léte függ, tehát a tervezett vágások, nyirbálások nagyon is komolyan vannak gondolva! Ennek egyik eleme a közoktatás. Gondolom mindenki sejti, hogy a tervezett változtatásokat nem azért akarják végig vinni, mert egy népnyúzó, nemzetrontó társaságról van szó. Hanem, mert muszáj!
Mivel a "nemzetközi helyzet egyre fokozódik," puhulnak azért a dolgok. Az a tervezett paragrafus már a múlté, amely úgy rendelkezett volna, hogy minden regnáló általános iskolában két évfolyamnak kell működni, minimum 24 fős osztálylétszámmal. Ha ezt a verdiktet benne hagyták volna a születő törvényben, az egész Balaton-felvidék alsó szintű oktatását bedöntik. Nem tudtak volna a kis iskolák olyan összefogást produkálni a falvak között, amivel összejönne ez a létszám. Ennek hiányában a felső tagozatos gyerekek meg ráömlenek a városi iskolákra, amelyek feltételek hiányában nem tudták volna fogadni azokat. Ez ám az ördögi kör, meg a róka fogta csuka közötti jól megrajzolt összefüggés! De hát ezen már túl vagyunk. Kár rá vesztegetni több muníciót.
Mindenesetre az az érzésem, - bár a képviselők még elbeszélnek néhány napig egymás mellett a parlamentben, mielőtt meghozzák döntésüket, ami előre azért nagy biztonsággal borítékolható, - hogy nem vagyunk még túl a nehezén. Előfordulhat az a helyzet, hogy egyesíteni kell a két völgyi iskolát annak érdekében, hogy túlélje a Nivegy-völgy közoktatása a karcsúsítást. Ez egy új helyzet lesz vezetőink előtt. Egy olyan probléma, amely a rendszerváltás óta nem volt napirenden. Szét már választottunk iskolát, össze még nem fogtunk, pedig itt és most széles összefogást kell majd szervezni, ha a helyzet úgy kívánja. A kialakult kapcsolatrendszerben, jelen felállás alapján - szerény véleményem szerint - nem lesz népünnepély a történet. Azért sem lesz egyszerű a dolgot tető alá hozni, mert egyik iskola épülete sem képes fogadni a másik iskola okulni kívánó diák seregét. Tehát egy kellően kitalált, jól megalapozott modellre lesz szükség, ami képes integrálni a két intézmény működését. Hát, tisztelt völgyi önkormányzatok, a feladat, amely lassan feladatik, nem kicsi!
Addig is hagyjuk, hogy vajúdjanak a hegyek, hátha nem egeret szülnek, mert különben nagy lesz itt a cincogás.
Úgy érzem, még folytatjuk ...
